Egészségnap

Már hagyomány, hogy november végén egészségnapot rendezünk a gimnáziumban.
Az idei alkalommal is voltak előadások és véradás is.

Első előadó Farkas László atya a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze volt.

laciatya

Második órában Gyalai Bence, iskolánk volt tanulója, aki jelenleg a SZOTE 3. éves orvostanhallgatója és az OMSZ mentőápolója, tartott előadást arról, hogy hogyan kell mentőt hívni, újraéleszteni. Előadásában segítői voltak: Vecsei Sára a 12.E-ből és Maurer-Morvai Bence a SZOTE 2. éves fogorvos hallgatója.

23elsosegely

 

 

 

 

 

 

4

3. órában Vetró-Takács Anna rendőr százados, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának Főelőadója beszélt a drogokról.

  1. 5

    4. órában Laczkó Máté személyi edzőt hallgathatták a tanulók, egészséges életmódról, motivációról, sportról. Máté is iskolánk volt tanulója

    6

    5.órában Dudás Nóra a SZOTE 3. éves orvostanhallgatója, aki szintén a mi gimnáziumunkban tanult, tartott előadást a felelősségteljes szexről.

A délelőtt folyamán véradás is történt, melyet a Magyar Vöröskereszt váci szervezete és a váci véradóállomás dolgozói nagy tapasztalattal és kedves bátorítással bonyolítottak le. 52 megjelent véradó volt.

Karácsony Klaudia -iskolavédőnő