Karácsonyi koncert és adventi vásár

2016. december 19-én tartottuk hagyományos karácsonyi koncertünket, melyet az elmúlt évhez hasonlóan adventi vásár előzött meg. Iskolánk lelkes diákjai és tanárai és néhány szülő segítségével valóságos kézműves vásárrá változtattuk át a gimnázium auláját és alagsorát. Osztályonként készültek a portékák, és azok eladása után gyűjtött krajcárok alapján négy osztály kereskedelme tűnt ki a többi közül. A legtöbb krajcárt a 9.Dny osztály gyűjtötte, ők  családi pizzákat nyertek ( a váci Kakukk pizza felajánlásából). A második helyezett a  9.C osztály, a harmadik helyezett   pedig a 11.B osztály lett. Ők gyümölcs és édesség kosarat nyertek. Nem sokkal lemaradva a 9.E osztály szerezte meg a negyedik helyet, kis csokoládé válogatással köszöntük meg a munkájukat.

Az ünnephez évek óta hozzátartozik a karácsonyi koncert, melyet este megismételtünk a szülők számára. Öröm volt látni ahogy a diákjaink bemutatták tehetségüket. Több hangszeres produkciót is láthattunk, egyéni és duett énekek hangzottak el, illetve meglepetésként összeállt egy tanári kórus  és egy férfi kvartett is.

A koncerten készült képekről itt tekinthető meg válogatás.

Az esti koncert és a karácsonyi vásár bevétele iskolánk alapítványát támogatja. A támogatás minden formáját köszönjük.

 

Ez is érdekelhet ...