Pénz7

Iskolánk idén is bekapcsolódott a Euroean Money Week kezdeményezésbe, ami Magyarországon immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre.

IMG_0275

Ebben az évben már nem csak a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztése volt szempont, hanem vállalkozói kompetenciafejlesztés és vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapott.

Mindkét téma feldolgozásában közel 60 diák vett részt.

IMG_0270A hét első felében a vállalkozási ismereteiket bővíthették a 9.B és 10.A osztály tanulói. A diákok nyitottan és kreatívan álltak a feladatokhoz. Megismerkedtek a szükségletek  és a szűkösség gazdasági értelemben vett fogalmával. Mérlegelték az emberi szükségleteket fontosságuk szerint, majd terveztek új terméket, szolgáltatást egy régiből kiindulva. Tudatosulhatott bennük, hogy milyen tényezők játszhatnak szerepet egy vállalkozás sikerében.

IMG_0274

A témahét lezárását a pénteki napon két önkéntes banki szakember is segítette a Bankoljunk okosan! órákon, melyen a 11.C, 11.D és9.D osztályok vettek részt. Az óra célja a tudatos pénzhasználat iránti figyelem felkeltése, a készpénz és a bankszámlahasználat előnyeinek és hátrányainak a rendszerezése volt. A gyakorlati feladat során több fogalom tisztázásra került a bankszámlák kapcsán és a bankkártya használattal kapcsolatban, de a csoportmunkák alkalmat teremtettek a véleményformálás és véleményütköztetés, konszenzusteremtés megélésére is.

Ez is érdekelhet ...