Diáknap

A 2017-es Diáknapunkon 23 különféle program várta a lelkes diáknapozókat. Az előző évekkel ellentétben, most az osztályok készítették a programok nagyját, és az iskola Diákönkormányzata is vállalt programokat, illetve az egész nap koordinálását.

A kora reggeli friss idő ellenére, a napot egy sulifotózással kezdtük, az iskolaudvaron. Ezután az összes diák megtalálhatta a számára megfelelő időtöltést. Volt, aki a Buliszobában érezte jól magát, vagy éppen a Szabaduló szobában kereste az elrejtett kulcsot. Voltak akik párnacsatáztak az egyik teremben, mások húsvétra készülve húsvéti tojást festettek, és még sorolhatnám az ötletes lehetőségeket a kikapcsolódásra. Sok tanuló részt vett a Honfoglaló bajnokságon, de voltak olyanok is, akik a portya mellett döntöttek, és egy délelőttön keresztül a városban oldottak meg vicces feladatokat, mint például medvének és málnabokornak öltöztek a főtéren.

Jósda – 11.D

Ebben az évben, kihúztuk a leglelkesebb diáknapozó címet is. Erre a tanulók akkor voltak esélyesek, ha menetleveleiken legalább öt program pecsétjét összegyűjtötték, majd leadták azt. A szerencsés nyertes Praszna Dorina lett a 9.B osztályból, nyereménye egy Cinema City-s ajándékutalvány. Kihirdettük még a legjobb osztályprogramot is, amire a diákok és tanárok egyaránt szavazhattak a nap végén. A nyertes programot a 11.D osztály  szolgáltatta, akik jóslással és párkapcsolati tanácsadással nyerték el a legtöbb szavazó tetszését.

Az eredményhirdetés másik fő momentuma a 2016/2017-es tanév osztályok közötti versenyének első három helyezettjét hirdettük ki, és ezzel az osztályok közti verseny le is zárult a tanévre. A győztes osztály egy osztályprogramra felhasználható szabadnapot kapott az egész éves munkáért jutalmul.

I. helyezett 11.A

II. helyezett 9. D/ny

III. helyezett 10.B

Gratulálunk nekik, és a többi aktív osztályközösségnek is köszönjük a tanév során nyújtott együttműködésüket.

A nap legizgalmasabb részének mégis a Diákigazgató választás bizonyult, a nemes címért három osztály indult el a tizenegyedik évfolyamból. Az előadások és beszédek után a diákok szavazhattak a legszimpatikusabb jelöltre.

Új diákigazgatónk, osztálya, osztályfőnöke és helyettes osztályfőnöke társaságában

A választást végül a 11.D osztályból Galbos Kristóf nyerte meg, aki ünnepélyesen átvette az iskola kulcsát az előző tanév diákigazgatójától, Uzonyi Bálinttól.

a beszámolót írta:Dányi Eszter

Végül néhány diáknapozó/segítő visszajelzése a napról:

„Jó volt látni, hogy az osztályok igyekeztek kiállni magukért és a vállalt programot szervezetten lebonyolították. Ezek közül kiemelném a zenei kvízt és a teaházban kitölthető londoni kvízt, mert jól felmérték az előzetes tudásunkat és gazdagították ismereteinket néhány új információval, érdekességgel.”

 Dányi Eszter 12.A

„Nekem a kedvenc programom a karaoke szoba volt.. Először féltem bemenni, de végül kellemeset csalódtam Végül többször is visszamentünk.”

Csordás Regina 9.B

„Szerintem egy nagyon szuper Diáknapot csináltunk, a lényeg pedig az, hogy a diákokkal közösen.”

Trinyik Dorina 11.D

“Élmény volt látni a nyüzsgést, ami az épületben a délelőtt folyamán tapasztalható volt. Változatos programlehetőségeket kínáltak egymásnak a diákok, csak az nem érezte jól magát, aki nem is akarta. Én magam is igyekeztem minél több lehetőséget kipróbálni, így például készült rólam fotó nyuszifüllel, próbára tettem a tudásom a különböző kvízeken (kisebb nagyobb sikerrel),  de a jósdában az ártó szellemektől is megszabadultam (pedig nem is tudtam hogy van ilyenem).”

Csolák Veronika ig.h.

Ez is érdekelhet ...