Közösségi Szolgálat

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény azoknak a tanulóknak, akik érettségi vizsgájukat 2016. január 1. után kezdik meg, kötelezővé teszi az úgynevezett iskolai közösségi
szolgálat (rövidítve IKSZ) teljesítését. Az IKSZ szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása. Ezzel a tájékoztatóval a tanulók és szüleik eligazodását próbáljuk segíteni a közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatban.
Kik vesznek részt az IKSZ megszervezésben és lebonyolításában?
• az iskola: megteremti a közösségi szolgálat feltételeit, biztosítja a közösségi szolgálat jogszerű megszervezését, felkészíti a tanulót a közösségi szolgálati tevékenységre, figyelemmel kíséri a tanuló közösségi szolgálatát, adminisztrálja a közösségi szolgálat elvégzését és lezárja a közösségi szolgálati tevékenységet.
• a fogadó szervezet: az iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján jogszerűen biztosítja a tanuló számára a közösségi szolgálati tevékenységet, az egészséget nem veszélyeztető
és biztonságos munkavégzés feltételeit, a szükséges pihenő időt, a tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését. Mivel a közösségi szolgálat anyagi érdekektől független tevékenység, fogadó szervezet csak állami -, önkormányzati intézmény vagy non-profit szervezet lehet.
FONTOS:
Az iskola megkeres fogadó szervezeteket és az általuk kínált tevékenységekről informálja a tanulókat. DE: Fogadó szervezetet, programot a tanulók vagy szüleik is ajánlhatnak.
• a tanuló: a közösségi szolgálat megszervezésének és végrehajtásának lényeges alapeleme a tanuló egyéni felelősségvállalása a közösségi szolgálat minden szakaszában. A tanuló felelős a közösségi szolgálattal kapcsolatos információk megszerzéséért, megértéséért, szülei tájékoztatásáért, a közösségi szolgálat tisztességes és felelősségteljes elvégzéséért és a szolgálattal kapcsolatos dokumentációs feladatok végrehajtásáért. A tanuló kötelezettsége:
– Részt vesz a közösségi szolgálattal kapcsolatban szervezett osztályfőnöki órákon;
– Jelentkezik az őt érdeklő programra;
– Megadott időben, időszakban megjelenik a szolgálat helyszínén;
– Szolgálati tevékenységét a fogadó szervezet utasításai szerint elvégzi;
– A tevékenység során tudomására jutott személyes adatot, üzleti és egyéb titkot megőrzi;
– Megtagadja a fogadó szervezet képviselője által adott utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül
veszélyeztetné;
– Nem teljesíti a fogadó szervezet utasításait, ha annak végrehajtása a saját életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné;
– Naprakészen vezeti közösségi szolgálati naplóját, ügyelve arra, hogy a letöltött szolgálati időt a fogadó szervezet mindig igazolja;
– Közösségi szolgálati naplóját az osztályfőnök felszólítására a megadott határidőre leadja.
A közösségi szolgálattal kapcsolatos kártérítési kötelezettség szabályai:
• Ha az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, a tanuló köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. A tanuló nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelemfelhívási
kötelezettségének eleget tett.
• A tanuló által a közösségi szolgálattal összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt az önkéntes felróható magatartása
okozta, a fogadó szervezet a tanulótól követelheti kárának megtérítését.
• Amennyiben a tanuló bizonyítja, hogy a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára, illetve a tulajdonában vagy használatában álló, a közösségi szolgálati
tevékenység ellátásához szükséges dologban a közösségi szolgálati tevékenység végzésének helyén keletkező kára a közösségi szolgálattal összefüggésben következett be, a fogadó szervezet akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a tanuló elháríthatatlan magatartása okozta. A fogadó szervezetnek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a tanuló felróható magatartásából származott.
Kire vonatkozik az iskolai közösségi szolgálat?
Intézményünkben, a 2015/2016-tanévtől kezdve már minden diákot érint a kötelező közösségi szolgálat.
A sajátos nevelési igényű tanulók esetében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat a szülő kérésére mellőzhető.
Hány órát kell teljesíteni?
A közösségi szolgálat összes óraszáma 50 óra (50*60 perc).
Közösségi szolgálat alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető. A helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.
Az előkészítő és záró osztályfőnöki órák (összesen legfeljebb 10 óra) beleszámítanak a közösségi szolgálat teljesítésébe!
Milyen tevékenységet
lehet közösségi szolgálatként végezni?
A közösségi szolgálat keretei között a következő területeken folytatható tevékenység:
• egészségügyi területen (kórházban vagy egészségügyi intézményben);
• szociális területen (egyéni jelleg ő vagy szociális intézményben végzett);
• jótékonysági területen (jótékonysági szervezeteknél);
• oktatási területen (köznevelési intézményben), ide értve az iskolában szervezett programokon és korrepetálási szolgálatban végzett önkéntes tevékenységet is;
• kulturális intézményben (pl.: múzeumban, kultúrházban);
• környezet- és természetvédelmi területen, ide értve a non – profit állatotthonokban, állatmenhelyeken végzett tevékenységeket is;
• katasztrófavédelmi területen;
• non-profit szervezetek által szervezett sport-és szabadidős rendezvények lebonyolításában való részvétel.
FONTOS:
Az iskola megkeres fogadó szervezeteket és az általuk kínált tevékenységekről informálja a tanulókat. DE: Fogadó szervezetet, programot a tanulók vagy szüleik is ajánlhatnak.
Mit kell tenni, ha a szülő/tanuló szeretne fogadó szervezetet javasolni?
• Fogadó szervezetet (ahol a tanuló egyedül vagy társaival közösségi szolgálati tevékenységet végezne) a szülő vagy tanuló is javasolhat. Ebben az esetben a következőképpen kell eljárni: A szülő/tanuló egy papírlapon eljuttatja a koordinátornak következő adatokat:
– a tanuló neve, osztálya;
– a fogadó szervezet neve;
– a fogadó szervezet képviselőjének neve és e-mail címe
• A koordinátor felveszi a szervezettel a kapcsolatot és –amennyiben a szervezet megfelel a feltételeknek és fogadja a tanuló(ka)t – megköti a megállapodást.
• A tanuló a szülő/gondviselő által aláírt jelentkezési lapot leadja osztályfőnökének
Mi a közösségi szolgálat teljesítésének menetrendje?
• Tanulók felkészítése:
A közösségi szolgálat hátteréről, céljairól, lebonyolításának menetéről és a szolgálattal kapcsolatos egyéb tudnivalókról a tanulók osztályfőnöki órák keretében értesülnek. Az osztályfőnöki órák (legfeljebb 5 óra) már a közösségi szolgálat teljesítéséhez tartoznak.
• Fogadó szervezetek felkutatása:
Az iskola megkeres fogadó szervezeteket és az általuk kínált tevékenységekről informálja a tanulókat. DE:Fogadó szervezetet, programot a tanulók vagy szüleik is ajánlhatnak.
• Megállapodások megkötése:
A fogadó szervezetekkel az iskola együttműködési megállapodást köt. Együttműködési megállapodás nélkül közösségi szolgálat nem végezhető!
• Programok meghirdetése:
Az iskola az osztályfőnökökön keresztül és a honlapon informálja a tanulókat és szüleiket a lehetséges közösségi szolgálati tevékenységekről.
• Jelentkezés:
A tanuló adott programra vonatkozóan jelentkezési lapot tölt ki, amelyet az egyik szülővel/gondviselővel is aláírat.

Aláírt jelentkezési lap nélkül közösségi szolgálat nem végezhető!

(Ez alól kivételt képeznek az iskola által az iskola területén szervezett programok.)
• A közösségi szolgálat teljesítése:
Tanuló megadott időpontban és helyszínen megkezdi közösségi szolgálatát. A szolgálatról folyamatosan közösségi szolgálati naplót vezet, amelyben a fogadó szervezet igazolja a szolgálati idő
teljesítését.
• Közösségi szolgálat zárása:
A tanulók osztályfőnöki órákon beszélik meg osztályfőnökükkel és társaikkal a közösségi szolgálat teljesítése során tapasztaltakat. Az osztályfőnöki órák (legfeljebb 5 óra) a közösségi szolgálat teljesítéséhez tartoznak.
Hogyan kell adminisztrálni a közösségi szolgálat teljesítését?
• A tanuló adott programra vonatkozóan jelentkezési lapot tölt ki, amelyet a szülő, gondviselő is aláír;
• A tanuló a közösségi szolgálat teljesítése közben közösségi szolgálati naplót vezet, amelyben a fogadó szervezet képviselője aláírásával igazolja a szolgálattal eltöltött időt;
• Az iskola minden tanévben, az osztálynaplóban, a bizonyítványban és a tanuló törzslapjában dokumentálja a közösségi szolgálat teljesítését;
Milyen közösségi szolgálati tevékenységet lehet az iskolán belül végezni?
Az iskola napi működésében megjelennek olyan feladatok, amelyek végrehajtásához tanulóink önkéntes segítsége, feladatvállalása elengedhetetlen. Ilyen események például a nyílt nap, a
szóbeli felvételi elbeszélgetések, a beiratkozás vagy a könyvtári könyvek/tankönyvek rendezése, kiosztása, továbbá az egyes táborokban vállalt önkéntes feladatok. Ezek a
tevékenységek a közösségi szolgálatként (napi legfeljebb 3 óra) igazolhatók. A tevékenységekre azok meghirdetése után, a szervezőnél kell jelentkezni. Jelentkezési lapot csak
akkor kell kitölteni, ha a tevékenység nem az intézmény területén zajlik. Az intézmény keretein belül szervezett különleges közösségi szolgálati tevékenység a tanulótársak tanulmányaiban történő
segítségnyújtás, a korrepetálási szolgálat:
• a korrepetáló tanuló az intézmény munkatársai segítségét is igénybe véve megkeresi azt a tanulót, akit korrepetálni fog;
• személyesen megbeszélik a részleteket, azt, hogy mely napokon, milyen időbeosztás szerint szeretnének együtt dolgozni;
• a korrepetáló tanuló osztályfőnöke megadja a szükséges adatokat (nevek, osztály,tantárgy(ak), időpont(ok);
• a koordinátor a korrepetáló tanuló részére jelentkezési lapot, továbbá háromoldalú megállapodást készít, amelyet a korrepetált tanuló, a korrepetáló tanuló és a korrepetáló
tanuló osztályfőnöke írnak alá;
• a korrepetáló tanuló leadja aláírt és aláíratott jelentkezési lapját;
• a korrepetálási tevékenységet főszabályként az intézmény épületében kell végezni a tanítási idő után, az ettől való eltérésre az osztályfőnök adhat engedélyt;
• a korrepetálási tevékenységet a korrepetáló tanuló osztályfőnöke felügyeli;
• a korrepetáló tanuló közösségi szolgálati naplóját a korrepetált tanuló írja alá, az osztályfőnök szignálja;
• egy alkalommal főszabályként legfeljebb 2 óra korrepetálási tevékenység igazolható, az ettől való eltérésre a korrepetáló tanuló osztályfőnöke adhat engedélyt.
Kérdéseivel, problémáival, javaslataival forduljon az iskolai közösségi szolgálatot koordináló UJLAKI TIBOR tanár úrhoz.