NUPI – Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet

logo1Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) 2000-ben elemzést készített az utánpótlás-nevelés helyzetéről, majd átfogó stratégiát dolgozott ki a tehetséggondozást illetően. Ebben szerepelt az akkor már működő sportági programok összehangolásának igénye, új programok indítása és a terület gondozását célzó szervezet kialakítása. Az ISM 2001. januárjától a Nemzeti Ifjúságkutató Intézettel és a Nemzeti Drogprevenciós Intézettel egyidejűleg a Mobilitás Ifjúsági Szolgálaton belül hozta létre a Nemzeti Sportmódszertani és Kutatóintézetet (NSKI). Ez a folyamat egyben – a rendszer elemét képező – Központi Sportiskolában együtt jelenlévő funkciók szétválasztását is jelentette. Az NSKI-ba került a kutatórészleg és a sportegyesületi feladatokat ellátó szakembergárda, a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium pedig – a KSI-től leválva – önálló intézményként működött tovább. Az NSKI által irányított Héraklész Program azonban olyan jelentős erőforrásokkal és nagyszámú főállású illetve szerződéses státussal rendelkezett, mely aránytalanságot okozott a Mobilitásnál, illetve a sok vezetői szint miatt ellehetetlenült a szervezet hatékony működése. Mindezek alapján a minisztérium 2002. januárjától egy önállóan gazdálkodó, központi költségvetési intézményt „Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet”-et (NUPI) hozott létre.
2012 január elsejétől az addig NUPI, majd NSI által koordinált, mintegy tíz esztendeje működő utánpótlás-programok a MOB égisze alá kerültek.

A Sportiskolai program és támogatási rendszere

A Sportiskolai program egy speciális utánpótlás-nevelési rendszer. A program az 1-12. (13.) évfolyamos tanulók iskolai nevelését és oktatását, továbbá sportnevelését és sportoktatását támogató komplex pedagógiai és sportszakmai rendszert foglalja magába. A közoktatási intézmény a kb. 6-20 éves korig terjedő időszakban a sportoló tanulók tankötelezettségéből fakadó kötelezettségeinek és a sportkarrier építésének lehetőségét igyekszik összeegyeztetni és összehangolni.

A Sportiskolai program irányításáért és szakmai fejlesztéséért a Nemzeti Sport Intézet (NSI) Pedagógiai csoportja a felelős. A csoport a sportiskolai rendszer elméleti és gyakorlati feltérképezésétől a koncepcióalkotáson át a sportiskolák szakmai menedzseléséig és az állami támogatások lebonyolításáig közreműködik a sportiskolai program fejlesztésében. Jelenleg 55, a sportkormányzat által támogatott, ún. közoktatási típusú sportiskolával és 20 államilag külön nem támogatott intézménnyel dolgozunk együtt. A közoktatási típusú sportiskolákon kívül, egyre mélyülő szakmai kapcsolatot ápolunk, az ún. egyesületi típusú sportiskolákkal is. Ezekből jelenleg 18 működik szerte az országban.

A sportiskolai programot – konkrétan a közoktatási típusú sportiskolai kerettanterv alapján történő szakmai munkát – a 2007-08. tanévtől lehet alkalmazni felmenő rendszerben. Jelenleg kb. 10 ezer tanuló vesz részt a közoktatási típusú sportiskolai programban, és kb. ugyan ennyi, az egyesületi típusúban. A sportkormányzat általi létszám alapú céltámogatásban – egyelőre – csak a közoktatási típusú sportiskolák egy köre részesül, akik egy pályázati rendszer során kerültek kiválasztásra. A céltámogatás összege 30 ezer/Ft/fő/tanév. Az állami támogatás felhasználási lehetősége rendkívül széles körű. Lehetőség van a sporteszközfejlesztésre, a sportszakmai továbbképzésre, versenyeztetésre, edzőtáboroztatásra stb. A támogatott iskolák fő feladata a sportiskolai kerettanterv adaptációja, alkalmazási tapasztalatainak összegyűjtése, együttműködés a sportiskolai program megvalósításában közreműködő szervezetekkel (sportkormányzat, utánpótlás-nevelésért felelős intézet, sportági szövetségek, egyesületek), és a sportiskolai program terjesztése.

A sportiskolai program kiemelt partnerei az irányító szerepét betöltő sportkormányzat mellett az oktatási kormányzat, a sportági (szak)szövetségek és a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ).


Tájékoztató a Madách Imre Gimnázium Sportiskolai Képzéséről

√ Közoktatási típusú sportiskola vagyunk
√ Sportiskolai módszertani központ
√ NUSI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet) pályázatán nyertük ezt a címet
√ Fejkvóta alapon kapunk állami támogatást a sportiskolai képzésbe bevont tanulók után
√ A támogatás tanévenként kb. 500.000-1.000.000 Ft
√ Sporteszközöket, informatikai eszközöket, sportversenyre való utaztatást, tanulókíséretet finanszírozunk ebből a pénzből
√ Kizárólag versenysportoló tanulókat vonhatunk bele a képzésbe
√ A sportiskolai képzés három tanévre szól
√ Írásbeli szülői nyilatkozatot kérünk a vállaláshoz
√ Sportiskolai modulokat osztályozzuk, de a tanulmányi átlagot emelni szokták ezek az osztályzatok
√ A sportiskolai modulok tantárgyainak év végi osztályzatai bekerülnek a versenysportoló tanuló bizonyítványába is
√ A sportoló tanuló versenyszakosztályával felvesszük a kapcsolatot, és együttműködési megállapodást kötünk velük
√ Versenyekre, edzőtáborokra könnyebben elengedjük a tanulókat
√ Iskolai sportversenyeken, diákolimpiákon való részvételt kérünk tőlük
√ Igény szerint korrepetálást biztosítunk a sokat hiányzó versenysportolóinknak
√ Sportiskolai modulokat oktatunk
9. évfolyam: sporttörténet (1 óra/hét), tanulásmódszertan (1 óra/hét)
10. évfolyam:sportági ismeretek (1 óra/hét)
11. évfolyam: Testnevelés elmélet (0,5 óra/hét), Sportegészségtan (0,5 óra/hét), Edzéselmélet (0,5 óra/hét), Sport és szervezetei (0,5 óra/hét)
12. évfolyam:  sportetika (1 óra /hét), sportpszichológia (1 óra/hét)

sportpszichológia (1 óra/hét)
√ Testnevelés érettségit is tehet szabadon választott vizsgaként, melyhez  jó felkészülést ad a sportiskolai modulok tanulása
√ Egyik továbbtanulási irány lehet a Testnevelési Egyetem
√ A TE-en gyakorlatilag ezek az ismeretek a vizsgatárgyak alapjai
√ De ha nem TE, akkor is sokféle szakma képesítésének megszerzésekor hasznosíthatók az ismeretek pl.: sportmenedzser, sportvezető, sportjogász, sportorvos, sportegyesületek technikai vezetője, NOB és MOB tisztségviselők, sportegyesületek, szakosztályok vezetői elnökei, sportegészségügyi szakmák, sportmasszőr, sportpszichológus, rekreációs szakemberek stb.