Kirchhain 2019 december

Az első mobilitásra 2019. december 15-20. között került sor a német koordinátor partneriskola szervezésében. A német program szervezője-koordinálója Caroline Sala tanárnő.

A projektet alapos szervezőmunka előzte meg minden intézményben, így a Váci Madách Imre Gimnáziumban is. A résztvevők kiválasztása nyelvtanári/osztályfőnöki ajánlásra történt. A németországi útra kiválasztott diákoknak már a tavalyi Erasmus K2 projektből voltak tapasztalatai, illetve bizonyították rátermettségüket, motiváltságukat. A vendéglátó diákok már korábban felvették a kapcsolatot a magyar diákpartnerekkel, folyamatosan leveleztek a mobilitás előtt, illetve a német szervezők egy részletes kérdőíven is tájékozódtak a magyar diákok preferenciáiról, hogy minél ideálisabb környezetet teremtsenek a vendégdiákoknak.

Minden résztvevő magyar diák rendelkezik középfokú B2 típusú nyelvvizsgával, illetve a lányok alapfokú spanyol nyelvtudással is, amire a spanyol partnerek esetén időnként szükséges volt. A csoport tagjai: Brjeska Noémi, Fábián Stella, Kóka Dorina, Koncsik Ella és Vámos Zsigmond voltak.

A projekt magyar szervezője, Boda Mária tanárnő vezetésével utaztak a német kisvárosba.

2019. december 15-én indultunk útnak a Lufthansa közvetlen budapest-frankfurti járatán. Főleg annak volt nagy élmény a repülőút, aki először ült repülőgépen. A másfél órás repülőút után Európa egyik legnagyobb repterén, a frankfurti repülőtéren szálltunk ki. Az igen jóinformáció táblákkal ellátott reptéren mindent azonnal megtaláltunk. A reptérről különbusszal jutottunk el a Frankfurttól mintegy 90 km-re lévő Kirchhain városkába. A helyi vasútállomás parkolójában az Alfred Wegener Középiskola tanára, Sven Hopf angol-testnevelés szakos tanár fogadta a váci csoportot, és ideérkeztek a vendéglátó családok is. Minden tanuló kapott egy diákbérletet, amely a helyi közlekedési eszközökön való ingyenes utazásra jogosította fel őket. Minden tanuló kapott egy programot is, amely részletesen tartalmazta a heti tudnivalókat. A nap hátralevő részét a diákok a vendéglátó családdal töltötték, ismerkedve a környezettel, egymással.

December 16. Kóka Dorina beszámolója

Hétfőn a német családoknál ébredtünk. Szerettük volna megismerni a német családok hétköznapi életét is. Erre volt is lehetőségünk. Velük reggeliztünk, végig nagyon kedvesek voltak. Csomagoltak tízórait is nekünk egy dobozban.

Ezután busszal mentünk az iskolába. Az iskola nagyon nagy és szép volt. Olyan volt, mint egy kis falu, mivel minden tantárgynak volt egy épülete. Az iskola 45 különböző épületből áll, uszodája, sportcentruma, mozija és külön adminisztrációs épülete is van, portás viszont nincs. Mi az egy hetünk nagy részét a 27. épületben töltöttük, ahol a könyvtár, az ebédlő, az iskolamozi és több kisebb helyiség található.

Amikor megérkeztünk az iskolába, az ebédlőbe kellett mennünk, mert ott köszöntött minket az igazgató úr, Matthias Bosse. Nagyon kedves volt, megtanult egy mondatot magyarul és spanyolul is, úgy szólt hozzánk, majd limitált brownis nápolyit adott nekünk, és felhúzatta a magyar és spanyol zászlót is az iskola udvarán álló zászlórúdra.

Utána egy nagyobb terembe mentünk az összes, projektben résztvevő spanyol és német diákkal. A német tanárok, Caroline és Sven ott mutatkoztak be, és egy kicsit megismerkedtünk egymással mi, diákok is. Egy kérdéssort kapott mindenki, és ismerkedésképpen kérdéseket kellett feltenni egymásnak, keresni olyan diákokat, akik megfeleltek a kérdésben feltetteknek.

Azt is elmondta Caroline Sala tanárnő, a projekt német koordinátora, hogy egész héten egy rádióprogramon fogunk dolgozni csapatokban. Ezután egy Martin Schäfe nevű férfi és egy Bella nevű fiatal nő jöttek az egyik marburgi rádiótól, a Radio Underhört Marburg nevűtől. Röviden bemutatták a rádióállomásukat, az ott folyó munkát. Elmondták, hogy Marburg egyike azon három német városnak Németországban, ahol vakok és látássérültek számára egyetemi képzés folyik, ezért is fontos médium a rádió, fontosabb, mint más városokban. Beszéltünk a kommunikációs eszközökről, a csatornatípusokról, műsortípusokról. Mi, magyarok 9.-es nyelvtanórán már tanultunk ilyen típusú ismereteket, nem volt nehéz bekapcsolódnunk az interaktív foglalkozásba.

Martin és Bella gyönyörű angolsággal elmondták, hogy hogyan készül egy rádióshow, miből áll, milyen eszközök kellenek hozzá. Bemutatták továbbá azokat a technikai eszközöket, amelyeket használni fogunk a riportkészítések során.

A délelőtt lezárásaképp a kristálytiszta, szinte egy profi cukrászdára emlékeztető csupaüveg  ebédlőbe mentünk, és nagyon meglepődtünk, mivel nem egy, hanem KÉTFÉLE menü volt, és az egyikben nem volt hús, azaz a vegetáriánusok is tudtak ebédelni itt. Voltak desszertek is, többféle, illetve salátásgondola. Lehetett üdítőket is vásárolni az ebédhez, ha valakinek a víz nem volt megfelelő. A konyhások között férfiak is voltak, ez is meglepő volt. Ebéd során beszélgetni kezdtünk Nicole-lal, iraki származású itteni diákkal, aki 5 nyelven beszélt. Beszélt arameus nyelven is, az Ószövetség nyelvén, ezt is nagyon különleges élmény volt hallani.

Az ebéd után visszamentünk a terembe, és a nemzetközi csapatunkkal megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni a mi rádióprogramunkban, azaz egy tervet készítettünk.

3 óra körül elmentünk a városközpontba, ahol várt minket egy idegenvezető, és ő körbevezetett minket Kirchhainban, megmutatott sok szépséget, amikről tudni érdemes. Megtudtuk, hogy Kirchhain majdnem olyan régi város, mint Vác, tehát a középkorban alapították. Mesélt a város viharos történelméről is. Megnéztük a sok középkori falmaradványt, a zegzugos kis tereket, a festői patakocskát, a középkori toronyba települt városházát, illetve a mindenhol jelen levő favázas német házakat. Minden feltűnően tiszta volt, és a karácsonyi fények még sötétben is világossá tették a kisváros romantikus, szűk utcáit. Készítettünk sok szép képet.

Ezután vonattal elmentünk Marburgba, ahol a német Caroline tanárnő argentin férjének a gyönyörű éttermében vacsoráztunk. Volt sajtkrémes pizza, sütőtök leves, különféle húsok, saláta és tiramisu is. Nagyon finom volt minden, figyelmes a kiszolgálás.

Aztán vonattal visszamentünk Kirchhainba, a családokhoz, és megbeszéltük a családdal a nap történéseit.

Fáradtan, de élményekben gazdagon (és igen-igen jóllakottan) hajtottuk álomra a fejünket.

December 17. Brjeska Noémi beszámolója

Kedden, az első nap megilletődöttségén túllépve, már egy fokkal felszabadultabban mozogtunk befogadó családjaink otthonában, annál is inkább, mert reggel nem az iskolában, hanem a városházánál kezdtük a napot.

A nap első programjaként a városházára mentünk, ahol Olaf Hausmann polgármester úr fogadta népes csapatunkat a középkori építésű városházán. Nagyon szimpatikus volt, ahogy megkérdezte, milyen nyelven beszélgessünk. Aha, eszerint több nyelven beszél! Végül maradtunk az angolnál, hisz a projekt nyelve az angol volt. A polgármester úr folyékony, érthető angolsággal mesélt Kirchhain városról, a jelenről, a képviselőtestület összetételéről, a feladatairól, polgármesteri céljairól, a város közlekedési és infrastrukturális helyzetéről, az itt lévő vállalatokról. Ezután pedig beszélt egy kicsit a saját életéről, amely nem volt éppen unalmasnak vagy egyszerűnek mondható. Számtalan országban járt, megtudtuk, hogy több nyelven beszél, és sose gondolta volna, hogy egyszer egy egész várost fog igazgatni. Ezután pedig beszélt egy kicsit a saját életéről, amely nem volt éppen unalmasnak vagy egyszerűnek mondható. Számtalan országban járt, rengeteg nyelven beszél, és sose gondolta volna, hogy egyszer egy egész várost fog igazgatni.

Tájékoztatójából kiderült a meglepő tény, hogy a külterületek lakóival együtt a városka teljes lakossága mindössze 16.000 fő, és 37 választott képviselő alkotja a városi képviselő-testületet. Legutóbb 2016-ban tartottak helyhatósági választásokat. Olaf Hausmann őszintén beszélt a problémákról, a városka nehézségeiről is, saját magáról is. Nagyon érdekes volt belelátni egy látszólag probléma nélküli, jómódú városka mindennapjaiba. Hát, gondok mindenhol vannak.

A végén a polgármester minket kérdezett hazánk szokásairól, az önkormányzatiságunkról. Végül mi is tehettünk fel kérdéseket a polgármesternek. Mi, váciak leginkább a testvérvárosokról kérdeztünk, hisz Vácnak 11 testvérvárosa van. Kichhainnak kettő, egy német és egy francia városka. A polgármester úr beszélt a közös rendezvényekről, és őszintén örült, hogy ilyen messziről érkeztek vendégek ebbe városkába. Elismerően beszélt német parneriskolánkról, kifejezte nagyrabecsülését az igazgató úr és Caroline Sala tanárnő munkája iránt.

Ezután mindenkinek vissza kellett mennie az iskolába, ahol a még hátralevő interjúkkal kellett foglalkoznunk, végső formába önteni, zenéket válogatni. Miután ezzel is készen lettünk, aznap kaptunk egy szabad délutánt, amit mindenki a saját befogadó családjával töltött, így lehetőségünk lett jobban megismerni egymást a partnerünkkel.

A csapat mindezidáig együtt mozgott, itt viszont elváltak útjaink, mivel szabad délutánt kaptunk. Volt, aki moziba ment a családdal, másikunk Kasselbe látogatott a vendéglátóival, vagy éppen Marburgban keresték fel a karácsonyi vásárt. A másnapi megbeszélést követően bizonyossá vált, hogy mindenkinek élményekben gazdag délutánja volt.

December 18. Fábián Stella beszámolója

Erasmus projektünk szerdai napján esős napra virradtunk, így annyira nem bántuk, hogy aznap bent az iskolában tevékenykedtünk.

Német partnereink aznap reggel fontos matektesztet írtak, nem tarthattak velünk. Nagyon szorítottunk nekik!

Mi az iskola korszerűen felszerelt hatalmas tankonyhájába mentünk, mert a több mint ezer tanulót számláló iskola sokprofilú, sokféle osztálya van. Vannak itt általános és középiskolások. A középiskolán belül szakközépiskolások és gimnazisták. Miután elbúcsúztunk német partnereinktől, feltűrtük az ingujjainkat, és nekiláttunk főzni, ugyanis ez volt a feladatunk. Amit főztünk, azt ebédeltük, úgyhogy nagyon kellett igyekeznünk.

Egy magyar ételt kellett készíteni vendéglátóink, a spanyol diákok, illetve az oda járó nyelvi előkészítős tanulók részére, és persze ugyanezt tették ők is. Szerencsére Boda Mária tanárnő velünk volt, így az első adag rakott krumpli az ő segítségével tökéletesre sikerült, viszont a második adaggal nem volt ilyen könnyű dolgunk, de megbirkóztunk a kihívással, és végül a tanárnő nélkül is sikerült elkészítenünk. Ő eközben az igazgatói irodában a spanyol tanárnőkkel és Matthias Bosse igazgató úrral folytatott szakmai eszmecserét. Utána a tanárnő elmondta nekünk, hogy mivel töltötte a délelőtt hátralevő részét: Az igazgató urat nagyon érdekelte a többi ország oktatási struktúrája, a vizsgák rendje és általában az oktatás szerkezet, a hétköznapok.

Mindeközben az egyetlen fiú köztünk, lányokat túlszárnyaló módon készített el egy paprikáskrumplit, teljesen egyedül, így ez a két fogás állt a mi étlapunkon. Ebéd gyanánt elfogyasztottuk mindezt, illetve más nemzetek ételeit kóstoltuk. A visszajelzések alapján finomra sikerült mindkét ennivaló, mindenkinek ízlettek a mi ételeink, akik megkóstolták, megkedvelték a kissé fűszeresebb ízeket. A végén nagyon rendesen elpakoltunk, tisztán átadva a tankonyhát a házigazdáknak.

A nap második felében egy rendkívül izgalmas workshopon vehettünk részt. Ennek keretein belül először a globalizációról ejtettünk szót, és olyan törvényekről beszélgettünk, melyek az egész világra vonatkoznak. Ezután az iskolai moziban megnéztük az angol nyelvű Iuventa című filmet, mely bemutatja, hogy a Iuventa nevű nonprofit szervezet hogyan mentett ki bajbajutott embereket a Földközi-tengerből, akik gumi- vagy fa hajókkal indulnak útnak. A vetítés után pedig egy hasonló szervezetnél tevékenykedő hölgy, Sandra Hammamy tartott előadást ugyanebben a témában. Kérdéseket tehettünk fel, személyes történeket hallhattunk, bizonyára mindenki rengeteg új információval gazdagodott. A program lezárásaként egy újabb beszélgetés következett, csapatokra osztódtunk, és interaktív kiscsoportos foglalkozás keretében beszélgettünk a projekt témájáról.

December 19. Koncsik Ella beszámolója

A csütörtöki nap volt az utolsó teljes napunk Németországban. Reggel a kirchhaini vasútállomáson gyülekeztünk, ahonnan a kb 80.000 lakosú Marburgba utaztunk.

Marburg egyetemi város Frankfurttól északra, a Lahn-völgyben, négy egyetem is található itt. A második világháború bombázásai teljesen elkerülték, szinte teljesen épen megmaradt a középkori városmag. Ide érkezett a Magyarországon 1207-ben született Szent Erzsébet, akinek az emlékét a németek nagy szeretettel ápolják. Megható volt azokon a lépcsőkön, utcákon sétálni, amiket talán még ő is láthatott. Az óváros (“Oberstadt”, felső város) szűk, macskaköves utcák labirintusa, a 17. és a 18. századi “Hessische” építészet rendkívül épen megőrzött példái. És ideérkeztünk mi is a kb. 15 perces vonatút után Kirchhainból. De a városnézésre csak a projektfeladatok elvégzése után kerülhetett sor!

Marburgi utunk első megállója a marburgi Radio Unerhört Marburg 90.1 Hz nevű rádióállomás volt, ahol a héten feldolgozott témákból és az interjúkból készült rádióprogramot készítettük el, majd vettük fel élőben. Ez alatt betekinthettünk egy valódi rádióállomás működésébe is. Izgalmas volt igazi rádióműsort készíteni. A szünetekben át lehetett menni a szomszédos falmászó központba kávézni. Óriási, 6-7 méteres falak álltak a mászni vágyók rendelkezésére, többféle magasságban és többféle mászószinten. Ahhoz képest, hogy hétköznap volt, elég sokan másztak aznap délelőtt. Az egyik falnál általános iskolások töltötték itt a testnevelésórájukat a tanárukkal. A másik falnál egy fiatal család mászott. Az édesanya és édesapa másztak, pár hetes csecsemőjük a földről figyelte őket. Ahogy megfigyeltük, ez amolyan kulturális-sport központ is volt, sok-sok újsággal, kirakott könyvekkel, szabad wifivel, beszélgetési-találkozási lehetőséggel.

A rádióshow elkészítése után ebédelni mentünk, majd Marburg város főterén találkoztunk egy angolul nagyon jól beszélő idősebb idegenvezetővel.

A főtéren rengeteg karácsonyi sátor állt, illetve egy „óriáskerék”, ami nem is volt óriási, de élményt jelentett felülni rá, és onnan készíteni fotókat a sokadalomról. Az egyik bódé elé egy asztalt tettek, rá az ízléses bódéban árult termékekből kóstolót. Bárki, aki szerette volna megkóstolni a finom sajtkrémeket, zöldségkrémeket, megtehette. Volt mindenféle karácsonyi portéka, mézeskalács, díszek, viaszfigurák, forralt bor, vattacukor, édességek, ami szem-szájnak kellemes.

A városnéző séta során megtudtuk, hogy a középkori alapítású város leghíresebb egyeteme a protestáns egyetem, ahol Lomonoszov, Borisz Paszternak, a Grimm fivérek, a Nobel-díjas kémikus, Karl Ziegler és más híres emberek is tanultak.

A marburgi vár a város szinte minden pontjáról jól látható. Egy 287 m magas hegyre építették. Mi is megcsodáltuk! A belváros szinte csak favázas házakból állt. Nagyon szép látványt nyújtanak a felújított házak.

Marburgban minden Szent Erzsébetről szól. A nagytemplom neve Szent Erzsébet templom, utca, tér és számos más középület is az ő nevét viseli. Itt lehet kapni róla könyvet, likőrt, a neve kávémárkanév is, csokoládét, cukrot és más termékeket is neveztek el róla, és itt született Süss Nándor, a Magyar Optikai Művek jogelődjének megalapítója. Lám, nemcsak egy magyar vonatkozása van a városnak.

Ezután még megtekintettünk néhányat a város nevezetesebb látványosságai közül az idegenvezető vezetésével. A gótikus stílusú Erzsébet templomban tett látogatásunk alatt, mely az út utolsó állomása volt, sok, számunkra ismert információt hallottunk, és sok új dolgot tanultunk a magyar Szent Erzsébetről. Mi már részben ismertük Szent Erzsébet történetét, de azért újabb részleteket tudtunk meg róla a nagyon felkészült, élvezetesen, érthetően beszélő idegenvezetőtől: II. András magyar király lánya, Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) 1221-ben lett IV. Lajos türingiai tartománygróf felesége. Négyéves korától élt Wartburg várában. Szellemi példaképe Assisi Szent Ferenc volt. Már mint a tartománygróf felesége különös figyelemmel fordult az éhezők és betegek felé. Lajos 1227-ben meghalt egy keresztes hadjáratban, Erzsébet Eisenachba menekült. Az ottani ferences templomban ünnepélyesen szegénységet és engedelmességet fogadott. Özvegyként lakhelye Marburg lett. Itt (a mai templomtól északra fekvő területen) alapított egy ferences kórházat, s itt élte le további életét. Életének alapelve volt: „boldoggá kell tennünk az embereket”. Röviddel halála után már megindult a zarándoklat a sírjához. Sógora, Konrád tartománygróf 1233-ban ide telepítette a Német Lovagrendet, melynek később nagymestere lett. Ő kezdeményezte Erzsébet szentté avatását, ami 1235-ben történt meg. II. Frigyes császár jelenlétében emelték ki csontjait, és rakták le a templom alapkövét. 1283-ban szentelték fel a templomot, de a tornyok építése eltartott 1340-ig.

Ezt és sok más érdekességet tudtunk meg Erzsébetről, és nagyon büszkék voltunk, hogy ez a rendkívül népszerű szent magyar volt!

December 20. 

A december 20-i nap a búcsúzásé volt. Búcsúztunk ettől a nagyon kedves, szép, csendes kisvárostól, Kirchhaintól és új barátainktól, a német és spanyol csoporttól, a kedves vendéglátó családoktól, akik még ajándékokkal is elláttak minket.

A reggeli csúcsforgalom ellenére a fegyelmezett német közlekedési morálnak köszönhetően időben a frankfurti repülőtéren voltunk, és zökkenőmentesen zajlott a reptéri biztonsági ellenőrzés is, a repülőgépbe való beszállás is. Ehhez hozzájárult a kirchhaini iskola vezetőinek segítőkészsége, akik előző nap segítettek kinyomtatni a beszállókártyákat. A német precizitásnak megfelelően időben landoltunk Budapesten.

Fantasztikus élményekkel, sok új baráttal, hasznos tapasztalatokkal, tudással gazdagodtunk a német mobilitás során. Nagyon várjuk a májusi magyarországi mobilitást, amikor újra találkozhatunk, és viszonozhatjuk azt a sok-sok kedvességet, figyelmet, amellyel minket körülvettek Németországban.

Scroll to Top