Szeptember 19-én az osztályunk (a magyartanárunk jóvoltából) egy nagyon különleges, rendhagyó irodalomórán vehetett részt. A sok percnyi várakozás után beléphettünk végre a budapesti New York palota gyönyörű épületébe, és rögtön ott találtuk magunkat az igazi előkelő és nosztalgikus kávéházi hangulatban. A hely tele volt vendégekkel, akik mind csak csakis azért jöttek el ide, hogy láthassák a – mint később megtudtuk – tömegek által a legszebbnek tartott kávéházat.
Megérkezésünk után Juhász Anna irodalmár köszöntött bennünket, majd a New York Café igazgatójával együtt bevezettek minket az épület történelmébe és jelenébe. Sok dolgot megtudtunk arról, hogyan is alakult ki a hely hírneve, milyen fordulatok követték egymást az idők során, és hogy miként tündökölhet ma is teljes fényében. Persze elmondták nekünk, hogy ma már a kávéházat egészen más miatt látogatják, és inkább látványosságként kezelik a mai emberek és turisták azt a helyet, ami a múltban a nyugatosoknak, íróknak, költőknek és az akkori embereknek úgyszólván a második otthont jelentette. Erről a bizonyos kapocsról szerettünk volna többet megtudni.
Az érdekes bevezető után befáradtunk a nekünk előkészített szalonba, ahol kényelembe helyeztük magunkat, és megkezdődött az irodalomóra. Juhász Anna rengeteget különlegességet mesélt nekünk a kávéház jelentőségéről, és hogy milyen irodalmi kapcsolatok és történetek köthetők a helyhez. A költők, írók megjelenése, megérkezése a helyre, az öltözeteik leírása, a kávéházi elfoglaltságaik, ízlésük a kávéjukkal kapcsolatban, egymással való megismerkedésük és azok a történeteik, amik elmondják, mennyire meghatározó volt életükben ez a kávéház… Szinte mindent láttunk magunk előtt: Karinthy Frigyes különös öltözékét, és azt is, ahogy az irodalmi tréfa nagymestere kilép a kávéházból, hogy ott aztán belebotoljék Harmos Ilona színésznőbe, aki már aznap családi vacsorára vitte a véletlenül akadt sétapartnerét. De azt is megtudtuk, hogy a zene, a dohányfüst és a sok pohár ital mellett lázas munka folyt, jöttek-mentek az emberek az itt tanyát vert szerkesztőségekben, és arra is volt lehetőség, hogy aludjanak, egyenek egyet vagy kipucoltassák a cipőjüket.
Ám sajnos az idő mintha egy pillanat alatt elszállt volna, és még csak észre sem vettük, de már véget értek a történetek és az óra is. Ezt követően mindenki igyekezett megörökíteni magát az úri háttér előtt. A csoportkép is készült rólunk, amit aztán bátran mutathatunk meg mindenkinek, és mondhatjuk: ,,Hát igen, bizony, mi a New York kávéházban voltunk…”
Végh-Alpár Eszter (12.A)