HAT-18-02-0428 pályázat: A székelyudvarhelyi osztály magyarországi látogatása
Emlékek, élmények a távolodó időben, de nem fakuló képek, érzések, felejthetetlen emberek – talán ez lehetne a rövid summája a május 22-26-ig tartó magyarországi kirándulásunknak a „Határtalanul” program keretében.
Mi, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium XI. filológia osztálya (és természetesen én, az osztályfőnök, a segítő-kísérő tanárkollégával, Fancsali Krisztinával együtt), „visszalátogattuk” Vácon Kozma Edit tanárnő osztályát, és természetesen az erdélyi (előzetes) kirándulásuk során megismert kollégákat: Horváth Editet és Kardos Tibort.
Gazdag program várt ránk a soron következő napokon. Május 22-én sajnos késő este érkezhettünk meg Vácra, de ez nem jelentett akadályt abban, hogy másnap a kora reggeli vonattal máris induljunk Budapestre. Nem tehettem róla, magyartanárként, az úton fülemben csengett, hogy Mikszáth hőse, a „hályogkovács” gyalog ment fel Vácról Pestre, egész éjszaka gyalogolt, de megérkezett hályogot operálni az Újvilág utcai egyetemre „öreg fölöstököm idejére”… Milyen jó volt nekünk, félóra alatt ott voltunk már a Parlament előtt, s szégyelltem volna a hályogkovács előtt, ha fáradt vagyok. De a gyermekek is pozitívan nyilatkoztak a strapabírásukról, pl.: „Nekem a kirándulás nagyon tetszett, sok-sok új, gyönyörű helyet ismerhettem meg. Új barátokat szereztem, és megtudtam, hogy milyen strapabíró is vagyok. ” (Gáll Edina)
A Parlamentbe egy kicsit úgy mentünk be, mintha “haza” mennénk, hisz a miénknek is érezhettük ezt az egyedülállóan gyönyörű, minden értelemben “drága” épületet, amit egy nagyobb ország számára terveztek, alkottak meg.
Elfogódottan és mégis otthonos érzéssel jártuk be az Országházát, s utána mi sem volt természetesebb, mint egy séta a Dunaparton, s két magyartanár “vezetésével” szinte várható is volt a József Attila-vers elszavalása: A Dunánál.
Vendéglátóink még egy sétahajózással is megleptek minket – ezúton is köszönet érte! A hajózás alatti idegenvezető hang és Kozma Edit tanárnő, valamint diákjai, hangja is biztosította (a későbbi gyalogos sétánk során) a tudnivalók befogadását a látványosságokról: Lánchíd (pesti, kedvesen évődő barátaim szerint “az erdélyiek totemállata”), Magyar Tudományos Akadémia, Budai Városnegyed, Citadella…
Azt hittük, ezt a napot már nem lehet “überelni”, de a vendéglátóink mindvégig meg tudtak lepni. Másnap volt a nagy találkozás a “testvéreinkkel”, a teljes Osztállyal, ahol átadhattuk a székely faragott ládikóinkat és pálinkás flaskáinkat külön-külön mindenkinek. „Egy vérből valók”, ahogy a közel 80 gyerek és mi, tanáraik énekeltük a két közös kvízjáték után… Bevallom, közös időtöltéseink alatt kétszer sírtam: ekkor, és Udvarhelyen, a Patkóban, a március 15-i ünnepség alatt, Horváth Edit kolléganőm mellett…
Ezen a második napon Kardos Tibor tanár úr vezetett tovább minket. Először a hihetetlen hangulatú Szentendrére, ahol két múzeumba is ellátogattunk: a Mikro Art Múzeumba, valamint a Marcipán-múzeumba. Ez utóbbi számomra – személyesen – azért is volt fontos, mert Grecsó Krisztián Vera című regényében nem igazán értettem, mi az a “párizsi kocka”, s ott megtudtam, és vásárolhattam is belőle az otthon Grecsó-regényt olvasó, Vera nevű lányomnak.
Megközelítettük a visegrádi várat is (mondtam is a tanítványaimnak, hogy most, vagy soha, egy életre megtanulhatják, hol játszódik a Bánk bán).
Az esztergomi bazilika jelentett még ezen a napon szó szerint “óriási” élményt. De mennyi közös is van a mi világunkban. – Kicsit szédülve a csigalépcsőtől, de az elénk táruló látványtól lenyűgözve hátrapillantottam a kupolára, s édes örömmel tapasztaltam, hogy ugyanúgy van festett lemezzel borítva, mint az ivói iskola (Székelyudvarhelytől 24 kilométerre), ami Édesapám két keze munkáját dicséri (emlékszem még a munkálatokra, akkor 8 éves voltam).
Ha valaki azt hinné, hogy ilyen magaslatok után már csak lefele tarthat az út, téved. A harmadik napon ugyanis mélységesen meggyőződtem arról, hogy Vác világviszonylatban az egyik legjelentősebb város. Persze, lehet, hogy vannak, akik szerint ez nem maga az igazság, de mindenképpen ez az én meggyőződésem. Természetesen ebben a meggyőződésben nagy szerepe volt a városi sétának, amelyben részünk lehetett szakavatott idegenvezetéssel. Többek között megtudtuk, hogy Amerigo Vespucci édesapja magyarországi (fővárosi) tartózkodása alatt járt Vácon, ahol elég erős volt Szent Imre kultusza, így az Imre név is divatosnak számított. Mi sem természetesebb, hogy születendő fiának ezt a nevet adta: Imre (Emerigo – Amerigo). Azt már mindenki tudja, hogy később melyik földrészt nevezték el róla.
Nagy élményt jelentett a helyi múzeum kiállításának a megtekintése is, a természetes úton mumifikálódott múltbeli emberek, a múlt egy darabjának a látványa.
Még ebbe a napba belefért a gödöllői kastély meglátogatása is. És megint a mikrokozmosz és a makrokozmosz hasonlósága… Határtalanul. Túlzás nélkül állíthatom: kicsiben ugyanaz az élmény volt ez a kastély, mint amikor régen, még aupair koromban a versailles-i kastélyt láthattam. Köszönet ezért az élményért is, és mindenért: a törődésért, az
együttlétekért, a kedvességért, az összetartozás élményéért. Végezetül “beszéljenek” maguk a gyerekek, a kirándulás főszereplői, a saját gondolataikról:
Élményekben gazdag kirándulás volt. Köszönöm, hogy részt vehettem. A legjobban a gödöllői kastély tetszett. Nagyon örülök, hogy újabb barátságokat köthettem. (Kovács Tímea)
Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, sok szép helyen jártunk, jó volt megismerni ottani embereket. (Verestóy Szilárd)
váci kirándulás nagyon-nagyon tetszett nekem. Tetszettek a programok, a társaság és a helyek, amiket megnéztünk. Legfőképp Szentendre fogott meg. A vakációra már be van szervezve egy látogatás oda. Nagyon köszönöm, hogy ott lehettem! (Szabó Barbara)
Nagyon tetszett, tartalmasnak találtam a kirándulást. Lehet, hogy mindenki fáradt volt, de mindent megnéztünk, amit lehetett. (Vass Anna)
A kirándulás számomra nagyon jó volt. Tetszett a program annak ellenére, hogy nagyon sűrű volt, megmutatták Magyarország szépségeit, és találkozhattunk a Váci testvérosztállyal. (Demeter Orsolya)
Nagyon jó volt a kirándulás. Egy kicsit zsúfoltak voltak a programok, de azon kívül nagyon jól telt. Sok szép helyen jártunk, nagyon sok érdekes helyeket megnéztünk. Nekem a legjobban a budapesti nap tetszett. (Major Nóra)
A kirándulás alatt közelebb kerültem az osztályközösséghez, és új barátokat szereztem. A programok során lehetőségem adódott megtekinteni a környék legszebb nevezetességeit, melyeknek a történetéről is sokat megtudtam. (Goró Ágota)
Számomra egy nagyon emlékezetes, élményekkel teli kirándulás volt. Magammal kapcsolatban arra jöttem rá, hogy kifejezetten tetszenek nekem a régi korok építkezési stílusai. A gödöllői kastély volt a kedvencem. (Lukács Zsófia)
Számomra a kirándulás élményekkel teli, izgalmas és örömteli volt. Rengeteg szép elméket gyűjtöttem új helyeken és új emberekkel. Úgy érzem, engem még közvetlenebbé, szabadabbá és elevenebbé tett ez az osztálykirándulás, valamint az osztályt is valamilyen szinten “feldobta”. (Trinfa Annamária)
Bíró Sára, székelyudvarhelyi magyartanár, osztályfőnök