Bár a járvány miatt az élet sok területén válságos hónapokat élünk meg, minden téren azért nem állt meg az élet. Többszöri halasztás után március elején tartották meg a 2020-as Országos Rallycross Bajnokság díjkiosztóját, ahol érdekelt volt Néveri Konrád, iskolánk 11.C osztályos tanulója is.
Az eredmény pontosan: a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által kiírt Országos Rallycross Bajnokság Junior Kategória, összetett 2. helyezés. Idén ugyanebben a szakágban fog versenyezni Koni, csak másik kategóriában, ugyanis feljebb lépett, és a Mazda MX 5 kupában lesz résztvevő, immár felnőttek között. Az év jól kezdődött, volt egy téli versenysorozat a Kakucsringen, ahol már az új autóval indult, és ezt a sorozatot sikeresen meg is nyerte.
További sikeres versenyzést kívánunk!