2024. szeptember 23-án a történelem munkaközösség idén is, folytatva az évek hagyományait, megrendezte a 9. évfolyam számára Antik témanapját. A hét osztály bevonásával zajló eseményen az osztályok csapatokra bontva járták végig az állomásokat, ahol más osztályok különítményeivel összetalálkozva mérhették össze tudásukat, erejüket, gyorsaságukat az antik történelem és kultúra témaköreiben. Már az állomások nevei is kíváncsiságra adhattak okot: Spárta, Delphoi, Knosszosz, Athén, Trója és Ölümpia helyszíneken jártak a diákjaink. A történelem munkaközösség állandó tagjai mellett idén a szervezésben részt vett két, nálunk hosszú gyakorlatát töltő kollégajelölt is az ELTE-ről: Antal Patrik és Rakó Mihály. Az iskolán belüli munkaközösségek közötti kapcsolatot erősítendő a művészetek és a testnevelés munkaközösség is segített az feladatok előkészítésében és lebonyolításában.
A diákok két dupla óra keretében változatosan töltötték idejüket: kézműveskedtek, szónokoltak, állóképet mutattak be, mozogtak és egy harci kiképzésben is résztvettek. Az állomások pontozása alapján a nap nyertese Mamut és serege (9.B) lettek. Az első három helyen 6 csapat osztozott, ők oklevélben és apró jutalomban részesültek. Számunkra a legnagyobb öröm, hogy a visszajelzések a diákjaink részéről pozitívak, lelkesen vettek részt az általunk megálmodott témanapon.
Történelem munkaközösség