AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

„Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.”

Iskolánkban október 4-én, pénteken emlékeztünk meg az aradi vértanúkra. Hagyományosan az iskolai ünnepséget minden évben a 10. évfolyamunk egyik osztálya készíti el. Idén a 10. E osztály rádiós ünnepségét hallgathatták meg a diákok a 3. óra elején, melyet osztályfőnökük, Faragó Tünde álmodott meg, a technikai segítséget pedig Pálinkás Levente nyújtotta. A diákok műsora nagyon megható volt, méltó október 6-a szellemiségéhez.

Az iskolai lépcsőforduló dekorációját az aradi vértanúkról a művészeti tanárok vezetésével a 9.A osztály rajztagozatának diákjai készítették el. A festett portrékon keresztül mindannyian magunkon érezhettük történelmi hőseink vigyázó, intő tekintetét.


A történelem munkaközösség az adott tanév minden évfordulójához kapcsolódva évek óta külön megemlékezést szervez a magyar-történelem tagozatos diákoknak. Idén ezt Galazek Gergely tanár úr és Untsch Gergely tanár úr készítették elő. A 4. órában minden évfolyam tagozatos diákja és az emelt történelem fakultációra járók az aulában gyűltek össze, hogy az iskolai ünnepségnél részletesebb történelmi múltidézésen vegyenek részt. Nagy örömünkre idén csatlakozott hozzánk négy diák a Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskolából, akik gyönyörű énekükkel rögtön megteremtették az emlékezés bensőséges hangulatát. Ezután a diákok minden évfolyamból ismertették egy-egy aradi vértanú életét röviden, majd gyertyagyújtás közben meghallgathattuk a halálba menők utolsó, kedveseikhez írt sorait is. A megemlékezést Arany János: Családi kör c. versével zárták, mely szokatlannak tűnhet. Untsch Gergely tanár úr adott a költeménynek rövid összefoglalásban történelmi kontextust – mindannyian érdeklődve hallgattuk a mű és a korabeli események összefonódásának történetét.

Idén 1849. október 6-ára a fenti sorokból is látható, igazi csapatmunkával készültek diákok és kollégák. Köszönjük mindenkinek aki bármilyen formában hozzájárult, hogy a 13 honvédtiszt és gróf Batthyány Lajos emlékét méltó módon őrizzük tovább.

Scroll to Top