2018. augusztus 21-24.
A Váci Madách Imre Gimnázium tantestülete – ahogyan 2017 nyarán is – 2018 augusztusában elutazhatott Kárpátaljára egy Határtalanul pályázat eredményeképpen. Ez a típusú pályázat eltér a diákok által megvalósított Határtalanul programoktól.
Kárpátalja ma Ukrajnához tartozik, nem uniós része Európának. Ha valaki a térképet megnézi: a háború innen kb. ezer km-re folyik, ezen a vidéken nyoma nincs.
2018. augusztus 21-én az országhatárt Beregsurányban léptük át, „mindössze” egy órai várakozás után. A vidék útjairól tavaly alkottunk némi fogalmat: Nemcsak tehéncsorda keresztezte időnként a sztrádát, hanem a kátyúk sem könnyítették meg a közlekedést. Ám a különleges természeti közeg, az ott élő emberek túlélő-készsége, szeretete olyan élmény, amit ott lehet megtapasztalni. A 4 napos út alatt a Verecketours felkészült fiatal idegenvezetője, Mátyus Dávid kalauzolta a csoportot. A Madách Gimnázium részéről Dobó Katalin és Horváth Edit végeztek szervező munkát.
Először a beregszászi Bethlen Gimnáziumban jártunk, ahol a helyi magyar gimnázium igazgatója, Szabó Árpád megmutatta azt a fejlesztést, amelyet a tavalyi adományunkból kezdtek: építettek egy tantermet okostáblával. Az iskola szép kertjében megtekintettük azoknak a híres embereknek az emléktábláját, akik egykor a gimnázium tanulói voltak. A beregszászi városnézés során többek között megnéztük a Budapest parkot, amelyet Fradi parknak is neveznek a helyiek a testvérvárosi kapcsolatok miatt. Ezután elfoglaltuk Latorca-parti szállásunkat a munkácsi Ferdinánd hotelben.
Másnap új élményünk volt Bene település: A Parászka család 2,5 hektáros szőlőültetvényén 200 fajta szőlő terem, melyek közül a legemlékezetesebb számunkra a pölöskei muskotályos és a hozzá tartozó történet. Megtudtuk, hogy a 100 éves pincéket I. világháborús olasz hadifoglyok vájták emberfeletti munkával. A bort állandó, 14-16 fokos pincében érlelik. A Parászka pincészet egyik ifjú tulajdonosa, Laci kedves és humoros felvezetésével igazi, finom borokat kóstolhattunk, közben nagyokat nevettünk a jópofa sztorikon. Mindezt a Kárpáti Krónika is felvette, a 2018. szeptemberi 9-i Kárpát Express c. műsorban látható is.
Másnap ellátogattuk a több mint ezer éves Ungvárra, Kárpátalja legnagyobb városába. Lakosainak száma 116 ezer fő, ebből már csak 8 ezer magyar él itt az adatok alapján. Megnéztük az ungvári várat és a skanzent. A várbeli kiállításon megtudtuk, hogy Ungvárról az első írásos említés a Gesta Hungarorumban található. Anonymus szerint a Vereckei-hágón átkelt magyar seregek 894-ben hódították el Ungvárt a morva Laborc fejedelemtől.
Ezen a napon látogattunk el a középkori építésű nevickei vár romjaihoz. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a nevickei vár Kárpátalja egyik legrégibb erődítménye az Ung-folyó völgyében, egy vulkanikus sziklahegy csúcsán található. Ezt a hegycsúcsot meg is másztuk. A nevickei vár évszázadokon át védelmezte a királyi Magyarország keleti határait és az Uzsoki-hágón át vezető kereskedelmi útvonalat. A vár romos állapotán az utóbbi években kezdtek javítani.
Eztán ellátogattunk Beregvárra, sétáltunk a Schönborn kastély csodálatos parkjában, amely gyakran esküvői fotózások színhelye (ottjártunkkor is). A kastély egyik érdekessége, hogy 365 ablaka, 52 szobája és 12 bejárata van. Kárpátalja egyik legszebb műemlékének tartott kastélyában jelenleg szanatórium működik.
A 3. napot munkácsi városnézéssel kezdtük. Felmentünk a munkácsi várba, ahol megkoszorúztuk a híres vár hős védőjének, Zrínyi Ilonának szobrát. Sok más magyar emléket láttunk itt, többek között a munkácsi várban bebörtönzött Kazinczy Ferenc celláját.
Eztán Szolyvára látogattunk, ahol 1944-1945 között szovjet gyűjtőtábor volt. E táborba vitték azokat a 18 és 50 év közötti férfiakat, akiket a Kárpátalját megszálló 4. Ukrán Front parancsnokságának parancsa szerint összegyűjtöttek, majd az embertelen körülmények következtében a halálba küldtek. Az áldozatok többsége a szovjet Gulág poklában halt meg, vagy tűnt el. A rengeteg magyar áldozat neve mellett más nemzetiségű áldozatok nevét is olvashattuk. A csoport megrendülten helyezte el a tisztelet koszorúját a több ezer áldozat közös síremlékén.
A 3. nap 3. állomása a Vereckei-hágó volt. A Vereckei-hágó az Északkeleti-Kárpátok gerincén helyezkedik el, 841 méter magasan. A hágóra ruszin településeken keresztül jutottunk fel, meglehetősen rossz minőségű kacskaringós úton. Az 1996-ban Matl Péter munkácsi szobrász alkotta honfoglalási emlékmű a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják. A „kapu” nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található. Ide helyeztük el a magemlékezés koszorúját, majd egymást kézen fogva, kört alkotva az emlékmű körül, elénekeltük a Himnuszt.
Innen Felsőgerebenbe indultunk, ahol a 2. világháborús Árpád-vonal egyik bunkerét néztük meg. A hegy belsejébe falépcső vezetett, az átjáró is deszkából készült, az elágazó boltíves folyosók az egykori háborús idők hangulatát idézték, amelyek menedékül szolgáltak, illetve arra voltak hivatottak, hogy megakadályozzák a nagy erőkkel támadó szovjet csapatok átjutását.
A nap zárásaként az egyemeletes, U alaprajzú beregszentmiklósi várat néztük meg. A 14. században alapított vár igen gazdag történelmi múlttal rendelkezik. Itt találkozott az esküvője előtt Zrínyi Ilona és Thököly Imre, gyakran megfordult itt II. Rákóczi Ferenc fejedelem is, és itt töltötte török száműzetésbe vonulása előtti utolsó éjszakáját 1711. február 18-án. Bár az útikönyvek szerint a várkastély romos állapotú, ez szerencsére már nem teljesen igaz: az épületet Bartos József festőművész 50 évre kibérelte, és saját erőből újítgatja fel, kivívva legmélyebb tiszteletünket.
A 4. napon hazafelé indultunk Gát községen át, ahol a leghíresebb kárpátaljai irodalomtörténész, Kovács Vilmos született. Utolsó megállónk ismét Beregszász volt, ahol elkölthettünk utolsó hrivnyáinkat, majd a határon több mint 5 órai várakozás után Beregsurányon át érkeztünk haza Magyarországra.
Boda Mária
A fotókat készítette: Horváth Edit