2023. október 6-án pénteken iskolánk lányai nyerték meg és ezzel hazahozták a Bernáth VÁNDORKUPÁT!
A lányok nagyszerű játékkal, küzdeni akarással, egyéni képességeikkel a csapatjátékot segítve jutottak el a döntőbe, ahol a Király Endre csapatával kerültek szembe. Sajnos a torna során két játékosunk megsérült: Sárkány Villő és Dobos Emese. Mindketten térdsérülést szenvedtek, de bízunk benne, hogy mielőbb felépülnek és csatlakozhatnak az edzésekhez.
Az utolsó mérkőzés nagyon kiegyenlített játék volt, míg az első felében a Madách lányai irányítottak rengeteg helyzettel, addig a második játékrészben a Király csapata. A végeredmény döntetlen lett, és ezután következett a büntető párbaj. A mérkőzéshez hasonlóan itt is fej-fej mellett haladt a két csapat, és az alap 3 büntető helyett csapatonként 10 rúgásra került sor. Bodnár Janka kezdte a második kört is és magabiztosan duplázott, ezután Csitneki Boglárka bravúros teljesítménnyel hárította a büntetőt, amivel véget ért a párbaj és eldőlt az aranyérem sorsa.
Két különdíj is a birtokunkba került: Csitneki Boglárka LEGJOBB KAPUS, Sárkány Villő GÓLKIRÁLY.
Az utolsó meccsre több iskolatárs is megérkezett a lelátóra és pozitív szurkolással buzdították lányainkat. Köszönjük a szurkolóknak és kísérő tanáraiknak a buzdítást, sok erőt adtak a lányoknak a végjátékban.
A csapat: Brinyiczki András(felkészítő), Gulyás Csenge 10.C, Bíró Borbála 10.C, Dudás Zita 11.D, Dobos Emese 11.A , Csontos Berta 12.E, Bodnár Janka 11.D, Lovász Csenge 11.B , Sárkány Villő 11.D, Székely Zsófia 12.D, kapus: Csitneki Boglárka 11.A.
Gratulálunk az elért eredményhez és további sikereket kívánunk a lányoknak!
Hajrá Madách!!!!!