Német diákcsere – a német diákok fogadása

Iskolánkban már sok éve hagyomány a németet tanuló diákok körében a diákcsereprogram. Ebben a tanévben is ellátogatott hozzánk az aschaffenburgi Maria-Ward-Schule 10 diákja és két kísérő tanáruk. A német csoportot a madáchosok lelkesen várták a vasútállomáson hétfő délután és ismerősként köszöntötték egymást, hiszen több hetes levelezgetés és chattelés után végre személyesen is találkoztak.

 A négy tartalmas nap során megismertettük vendégeinkkel Vác nevezetességeit, amikor egy játékos vetélkedő során csapatokban fedezhették fel a várost.  Ellátogattunk Budapestre is, ahol közös séták, majd sétahajózás során megcsodálhatták fővárosunk sok nevezetességét. Az aktív programok sem hiányozhattak, mint a bowling és a Pixity játéktér.

 Az együtt töltött napok egy projekt köré szerveződtek, melynek középpontjában a fenntartható városfejlődés állt.  Diákjaink prezentációkat tartottak, játékos, kreatív feladatok és vetélkedők során gyakorolhatták a nyelvet. A közös munka és tanulás csoportokban, jó hangulatban zajlott.

A vendégül látott lányok sok közös emlékkel indultak haza Vácról, de nem kell sokat várni a viszontlátásra, mert május végén a magyar csoport utazik majd Németországba.

Néhány vélemény résztvevő diákjainktól:
„Németül és angolul is beszélgettünk, így nem csak a német nyelvet gyakorolhattam.”
„Az egész hét egy nagy kaland volt, nagyon sok mindent tudtam belőle profitálni.”
 „A német lány eleinte szótlan volt, de utána megnyílt, főleg, amikor csapatban kellett dolgozni. Én pedig bátrabban merem használni a nyelvet.”
„Sok új szót tanultam és mindketten élveztük a programokat és a csoportmunkát.”
„Az elején fura volt, hogy egy vadidegen, külföldi lány lakik nálunk, de az 5 nap alatt jól összeszoktunk. Ha hibáztunk kijavítottak minket és segítettek, ha nem jutott eszünkbe egy-egy szó.”
„Ez a pár nap nagyon hasznos volt számomra, segített nyitottabbnak lenni. Volt pár alkalom, amikor csak mutogatva tudtam elmagyarázni mit akarok, de ez vicces volt.”
„Izgalmas volt ez a hét és megnyugvást jelentett, hogy jól tudtunk kommunikálni s cserediákommal. Nyelvtanulás szempontjából sokkal folyékonyabban megy a beszéd és magabiztosabb lettem.”

Scroll to Top