Országos siker: Bakos Máté az OTDK-n 2. helyezést ért el

A 37. OTDK országos bemutatási és értékelési fórum a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások 2023–2025-ben elért, és intézményi konferenciákon már minősített tudományos és művészeti eredményei számára.
A konferencián részt vehetnek olyan magyarországi és külhoni középiskolások is, akik felsőoktatási intézményi konferenciákon, vagy országos középiskolás tudományos diákkonferenciákon bemutatják kutatási eredményeiket, és az OTDK-ra jelölést szereznek. 
A középiskolás diákok előadásai a témájuknak megfelelő szekcióba sorolódnak be, és ott a befogadó tagozatok belső rendjének megfelelően, az egyetemisták, főiskolások előadásaival azonos szabályok szerint kerülnek értékelésre, díjazásra.

Bakos Máté (12.B) tavalyi matematika TDK dolgozatát beválogatták az Országos Tanulmányi Diákkonferenciára. Itt a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekció A matematikatanítás módszertana 2. tagozatában bemutatott „Matematika a filmvásznon” című pályamunkájával második helyezést ért el. Témavezetője dr. Molontay Roland volt.
Matematikatanára Bednárikné Kiss Krisztina.

Gratulálunk és büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen rangos versenyen gimnáziumunk neve elhangozhatott, és Máté ilyen sikerrel végezhetett!

Scroll to Top