Teremröplabda diákolimpia

Brinyiczki András tanár úr összefoglalója csapataink szerepléséről

Az idei tanévben először két csapattal indult iskolánk, ahol az első megmérettetésen az alsóbb évfolyamos lányaink Szentendrén, a főként végzős diákjaink a Boronkayban vettek részt.

Január 28-án Szentendrén a Szentendre Ferences, a Vác Közgáz 2. és a Vác Piarista 1. csapataival kellett megküzdeni a tovább jutásért. Eleinte feszülten, görcsösen játszottak a lányok, hiszen ez volt az első versenyük a Madách színeiben egy csapatként, de minden perc elteltével egyre felszabadultabbak lettek és egyre inkább élvezték a játékot. A három meccsből kettőt győzelemmel zártunk 2-0 eredménnyel, a hazai csapat ellen pedig sajnos 2-1-re kaptunk ki. Az első meccsen a Közgáz csapatával játszottunk, ami szerencsés véletlen volt, hiszen ismerték egymást a lányok, így „csak” az idegen pályát és a versenyhelyzetet kellett megszokni. Szép játékkal, biztos nyitásokkal nyertük a két szettet. Ezután következett a hazai csapat. A Szentendrei lányok mellett volt a hazai pálya előnye, ezzel együtt pedig a szurkolók támogatása is. Nagyon jó mérkőzést játszottunk, de sajnos a szurkolók és a jegyzőkönyvvezetők támogatása, hangja többször megzavarta a koncentrációt- összpontosítást és több egyéni hibához vezetett. A szentendrei lányoknak ellenben nagy pluszt adott, így a mérkőzés eredménye 2-1 lett a hazaiak javára. A harmadik mérkőzést a váci Piaristákkal játszottuk. Lányaink az első szettben nyugodt játékkal nyertek, a második szett elején a teher hatására elég sokat hibáztak (ettől a meccstől függött a továbbjutás) és a Piaristák 6 pontos előnyre tettek szert. Itt egy időkéréssel sikerült mindenkinek helyre zökkenni, megnyugodni és az öt pontos hátrányt ledolgozva ezt a szettet is győzelemmel zártuk. Nagy volt az öröm, ugyanis így a tovább jutásunk biztossá vált a csoport ezüstérmének megszerzésével.

Másik csapatunk, a főként végzősökből álló lányok a Boronkayban vívták ki a továbbjutást február 2-án, a Vác Közgáz 1., a Váci Piarista 2. ás a Vác Boronkay csapataival szemben. Első meccsüket a Boronkay-val játszották, a csapatmunka, az összeszokottságnak köszönhetően megnyerték 2-0 eredménnyel. A második meccsen a Piarista lányait győzték le 2-1 arányban, és ahogy a végeredmény is mutatta, itt már küzdelmesebb játék hozta meg az eredményt. A harmadik meccsen a Közgázos lányokkal játszottunk. A két győzelem után úgy játszottak, mint akik biztosak a sikerben, így el is bízták magukat, aminek eredménye megint egy fej- fej melletti mérkőzés lett. Az első szettet kis különbséggel nyertük, a másodikban az ellenfél 12 pontos előnyre tett szert. Ahogy Szentendrén, itt is az időkérés lett a megoldás és sikerült összeszedni a csapatot, majd megfordítva az eredményt hozni ezt a szettet is, ezzel pedig megnyerni a meccset és a fordulót is. A lányok a küzdelmes meccseknek hála elfáradva, de boldogan, arany éremmel a nyakukban térhettek haza.

Ezekkel az eredményekkel pedig a két csapatunk továbbjutott a következő állomásra és a Megyei Elődöntőn mérhették össze erejüket egymással, a Szentendrével és a Boronkay-val. A következő megmérettetés a Boronkayban volt 2022 február 18-án pénteken, ahonnan a csoport első két helyezettje jutott tovább a Megyei döntőbe. Itt folytatták a lányok a menetelést, a fiatal csapatunk a Szentendrét legyőzve, a Boronkayval szemben alul maradva várta az utolsó mérkőzést, ahol iskolánk két csapata küzdött meg egymással. Velük szemben a másik csapatunk rutinnal és csapatmunkával elérve a két győzelmet állt fel az utolsó mérkőzéshez. Nagyon izgalmas meccset játszottak a lányok, végül a fiatalok kerekedtek felül 2-1-re megnyerve a mérkőzést. Ezzel mindkét csapat biztosította helyét a Megyei Döntőn, Dabason. Itt a hazai Dabas, Ráckeve, és Budakeszi 2 csapatával került megrendezésre a hat csapatos döntő.  Lányaink menetelése itt véget ért, megtapasztaltuk mi az a szint, ami az országos élvonalhoz szükséges, miben kell fejlődni, hiszen a Budakeszi csapata megnyerte, a Ráckeve csapata pedig 5. helyezést ért el az Országos Döntőn.

Úgy látom, a 9-10.-es csapatunk az első diákolimpiájukon, 11-12.-es lányaink pedig az elmúlt évek körülményei ellenére szép eredményt értek el. Sajnos a saját csarnok hiánya nagyban megnehezíti a felkészülést és az elmúlt pár évben a Covid hullámok is nagy szerepet játszottak ebben. Az eredmény köszönhető a csapatmunkának, egymás bíztatásának, az egyéni megoldásoknak. Külön köszönet Wagner Bálintnak, aki az egyik csapatot segítette edzőként az elődöntőn és a döntőn.

Csapattagok: Letkó Karolina 12.B, Tolnai Dorina 12.B, Kiss Lili Hanna 12.E, Szekeres Gréta 12.B, Kareczki Petra 11. D, Kiss Boglárka 10.E, Blahó Jázmin 12.B, Posta Panna 11.D, Bálint Zsófia 12.B.

Csapattagok: Kalkó Jázmin 10.C, Gulyás Csenge 9.CNy, Csider Kata 9.CNy, Nemes Anna 10.B, Havasi Nóra 10.E, Balkányi Panna 10.E, Jenei Eszter 11.C, Szlizs Katica 9.B, Kovács Szofi 9.CNy

Felkészítő: Brinyiczki András

Gratulálunk nekik!

Scroll to Top